Simon M Veronika

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 

A XVIII. kerület kulturális életének
is nagy egyénisége, a Zila Kávéház visszatérő művész-vendége Simon M. Veronika, a Székesfehérvári SMV 2000 Festőtanoda vezető festőművésze.
Több alkalommal is felejthetetlen Kávéházi Estén láthattuk a művésznőt, többek között  
2015. november 19-én is, amikor 32 tanítványának ünnepélyes keretek között adta át diplomájukat. Alábbiakban róla adunk friss híreket - gratulálva a művésznőnek újabb elismeréseihez.
Szerkesztőség

 
 

Már eddig is többször melegünk lett 2017 nyarán

Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy és Holló László díjas festőművésznek már a június vége is meglepetéssel szolgált. A Krajczáros alapítvány Mentori címet adományozott neki, azért a munkáért, amit a Nagy Háború hősei portréinak megfestéséért tesz. Tudniillik, több mint 20 festőművészt fog össze, Magyarország sok városából, akik megfestik e hősök portréit, mára már közel 150-et. A képanyag járja közép Európa galériáit, mindenhová elviszik, amely helyek kapcsolódnak az Első Világháború helyszíneihez. Nemrég Kolonban volt tárlat, jelenleg Léván, a Reviczky Ház Galériájában láthatók a festmények.
Július elején kapta meg a festőnő az oxfordi szerkesztésű Britishpedia lexikonját, amibe kiválasztás útján kerülhetett csak bele, nem kellett fizetnie érte. Gyönyörű, bőrkötéses, arany élű a kötet, Magyarország jelentős személyei szerepelnek csak benne.
2017. július 14-én, Csetényben, a szülőfalujában a Falunapon, a II. GyümölCSÍZ napon a községtől Veronika Díszpolgári címet kapott.
A köszönő beszédében a festőnő elmondta, hogy amikor Jézus hazament először a falujába, akkor az emberek összesúgtak a háta mögött. Honnan tud Jézus ilyeneket, hát nem ez az ácsmester fia? Veronika elmondta, hogy őt Csetényben soha nem fogadták úgy, hogy ő csak az egyszerű Simon Károly leánya, hanem mindig azt nézték, mit tesz, és hogy mennyi helyre viszi el szülőfaluja hírét. Így nem csak a megkapott díszpolgári címért boldog, hanem azért is, ahogy Cseténybe újra meg újra hazatalál.
Elmondta azt is, hogy szeretné Cseténybe elhozni a móri Brindisi szent Lőrinc Borrendet, Borbarát Hölgyeket és borkóstolásos, irodalmi ismerkedési estet szervezne, móri borokkal, borversekkel, bordalokkal.
15-én a helyi Tájházban nyílt meg a festőművésznő Régi mesterségek tárlata.
2019-ben megújul a Holitscher Kastély, és Nagy Attila Polgármester Úr már lekötötte Simon M. Veronika képeit a megnyitó kiállítására.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Enyedi Béla Beőthy Nagydíjas szépíró ..................................................................................................... Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz